Halkovics Ágnes – zenetanár, karnagy

Zenei tanulmányait az MRT Gyermekkórusában kezdte, majd több kórusban énekelt, zongorán kísért.
(Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa, Liszt Vegyeskar, Gutenberg Vegyeskar, Nemzeti Énekkar, Cantus Corvinus Énekegyüttes)
A karvezetés diploma megszerzése óta (1988) folyamatosan alapít, illetve vezet kórusokat (Akadémiai Kórustársaság és Liszt Ferenc vegyeskar – másodkarnagy, zongorakísérő, Rázene Gyermekkar, Sashalmi templomi kórus, All the Ages Kamarakórus, Swinging Bach Singers, jelenleg Jazz And More – alapító karnagy), szolfézst, zongorát, zeneelméletet, műfajismeretet, hangképzést tanít illetve korrepetítor a XVII. Bartók Béla Zeneiskolában és az oktOpus Multimédia Intézetben.
Számos tehetséges növendéket pártfogolt és készített fel zenei pályára, szakiskolákba, egyetemekre.
A komoly műfajok mellett már régóta foglalkozik musicalekkel, jazz-, gospel stílussal és könnyűzenével, színházi produkciók zenei vezetésével. (Houdini, Covershow, Elvis Country Tour)
Jelenlegi kórusával (JAM – 2001 óta) rendszeresen koncertezik, CD és TV felvételeken vesz részt, hazai pop és musical énekesek rendszeres kísérői az önálló koncertek előadása mellett.
2010-től az Eötvös 10 Musical Stúdiót vezeti.
Munkahelyek
2010 - Eötvös 10 musical Stúdió
1988 - Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola: zongora-, szolfézstanár, korrepetítor
1995 - OktOpus Hangtechnikai Szakiskola: szolfézs, zeneelmélet, műfajismeret tanár
2000 – 2008 Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola ( Benczúr Ház )
szolfézs, zongora-, hangképzéstanár, karvezető
1980 – 1990 Magyar Rádió - zenei munkatárs
Iskolák
1972 – 1980 MRT Gyermekkórus - Somogyi B. u. ált. iskola
1984 – 1988 Vörösmarty Mihály Gimnázium
1981 – 1982 Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, zeneszerzés magántanuló
1985 – 1987 Budapesti Kántorképzõ tanfolyam
1984 – 1988 ELTE TFK - ének - zene - karvezetés
1997 – 1998 ELTE TFK - zongoratanári kiegészítõ
1999 – 2000 ELTE TFK - korrepetítor továbbképzés
2009 – 2010 ELTE-PPK – egyetemi master szak
Zenei tanulmányok
1973 – 1984 zongora ( MR. zeneiskolája, Szesztay Sári, Szalay Irén, Éliás Réka )
1985 – 1988 jazz - zongora ( OSZK Studió, Esze Jenõ )
1984 – 2002 magánének ( Pere János 5 év, Hankiss Ilona 4 év, Kárpáti Magdolna 10 év, jazzének 3 év, Hunyadi László)
1983 – 1996 orgona
1988 – 1990 fuvola
Szakmai tevékenység
2010 - Sakk c. concert musical, karnagy
2009 - Elvis Country Tour – Vokal Idiots blokk, zenei vezető
2007 - Covershow c. musical – zenei vezető
2006 - Jazz And More – SBS kórus folytatása (névváltás) – alapító karnagy
2005 - Houdini c. musical – zenei vezető
2001 – 2006 - Swinging Bach Singers – gospel és jazz kórus, alapító karnagy
1998 – 1999 - Akadémiai Kórustársaság - másodkarnagy
1994 – 1998 - All the Ages Kamarakórus – alapító karnagy
1991 – 1994 - Rákosszentmihályi Plébániatemplom - kántor, alapító karnagy
1995 – 2001 - Terézvárosi templom - kisegítõ kántor, énekes
1993 – 1994 - Cantus Corvinus Énekegyüttes - kisegítõ énekes
1988 – 1990 - Rá Zene Központi Gyermekkara – alapító karnagy (1988-90)
1989 – 1994 - Liszt Ferenc vegyeskar- másodkarnagy, zongorakísérõ, hangképzõtanár
1998 – 2000 - Chorus Matricanus, kisegítő énekes, hangképző tanár
1986 – 1996 - Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa, énekes
1989 - Állami Énekkar, kisegítő énekes
1982 – 1984 - Gutenberg Leánykar, énekes
1985 – 1986 - Gutenberg Vegyeskar, énekes
Egyéni korrepetálás közép- és felsőfokú zenei intézményekbe
(zongora, szolfézs, zeneelmélet, stílus- és műfajismeret, népzene, hangképzés, vezénylés)
Bővebb, részletes szakmai tevékenység a koncertek menüben olvasható.






